1. fejezet
-Faye! – kiabált fel Anya az
emeletre, már vagy harmadszor. Sosem voltam korán kelő típus, de aznap
különösen nem engedte a szemem hogy kinyissam. Szeptember elseje volt, a
tizenegyedik tanév eleje, amit épp annyira nem vártam, mint az előző évek
elejét.
- Igen? – kiabáltam le.
- Ashley már vagy fél órája itt
van! Siess, mert lekésitek a repülőgépet!
Több se kellett, amint
meghallottam a repülő szót, mintha puskából lőttek volna ki pattantam fel és
száguldottam be a fürdőszobába. Megfésülködtem, kisminkeltem magam majd
felvettem a sötét farmerem és egy fehér, batman-es pólót, majd leszaladtam a
lépcsőn ahol már ott várt a legjobb barátnőm Ashley. Szőke haja egyenesen
hullott a vállára. Mindig is irigyeltem ezt a hajszínt, mert a hozzá viselt
fekete pólója kiemelte szőkeségét.
- Szia Ash. Bocsi, hogy későn
keltem, de este buli volt – mosolyogtam rá, majd egy hatalmas ölelést adtam
neki.
- Én is későn értem haza, de ma
muszáj volt felkelnem. Ma indulunk – ujjongott.
- Rendben. A bőröndjeitek már az
autóban vannak, induljunk mert tényleg elkésünk – mondta Anya, megszakítva a
beszélgetésünket. A repülőtérig ugyan nem sokat beszéltünk, biztos mert még
félig mindketten aludtunk, de mikor odaértünk rögtön kinyílt a szemünk. New
York legnagyobb repülőtérén voltunk, ami nem csak azért volt jó, mert gyönyörű
látványt tárt elénk, hanem azért is, mert naponta több híres ember is megfordul
erre. Például ennek a repülőtérnek köszönhetem, hogy találkoztam tavaly a
példaképemmel Dianna Agron-nal.
- Gyertek! – mondta Anya erőteljes
hangon, mi pedig némán követtük. Tudtam, hogy nem igazán van oda érte, mikor
eszeveszetten beszélgetünk, úgyhogy minden mondanivalónkat inkább megtartottuk
az útra. Miután leadtuk a csomagjainkat és ’érzelmes’ búcsút vettem Anyától
boldogan indulnunk el a Londonba tartó gép felé.
- A 7 óra tizenöt perckor
felszálló, Londonba tartó gép hamarosan indul! Kérjük fejezzék be a felszállást
– mondta egy gép hang miközben a géphez tartottunk.
- Te jó ég! Gyere, mert lekéssük!
Ashley megfogta a karomat és
iszonyatos tempóval kezdett futva, magával rántva engem. Átverekedtük magunkat
a tömegen és már majdnem a bejárathoz értünk mikor véletlenül nki futottam egy napszemüveges
srácnak.
- Bocsi! – kiabáltam utána, mikor
elhaladtunk mellette, de ő csak némán nézett rám.
- Itt is vagyunk! – jelentette ki
Ashley amikor már elfoglaltuk a nekünk szánt helyeket.
Az utazás viszonylag gyorsan
telt, végigbeszéltük az egészet, így nem nagyon unatkoztunk. Mikor megérkeztünk
és átvettük a csomagjainkat tovább várakoztunk a repülőtér kellős közepén. Az
igazgató késett, úgy beszéltük meg vele, hogy tízre értünk jön, megmutatja a
szállásunkat, majd az iskolát, de végül nem így lett. Mikor már több mint egy
órája vártunk, a bejáratnál egy csapat ember tűnt fel kamerával a kezében.
Bejöttek, körülnéztek majd lecövekelve megálltak és ők is vártak.
- Szerinted kire várnak? –
kérdeztem a barátnőmet aki épp egy magazint lapozgatott.
- Biztos valami beképzelt és
elkényeztetett sztárra aki épp ezekben a pillanatokban próbál kiosonni a hátsó
bejáraton.
- Wow. Ezt jól elmondtam –
nevettem fel – De most komolyan, szerinted kire?
- Fogalmam sincs. Londonban egy
csomó sztár van, de az is lehet, hogy valakire aki New Yorkból jött. Mondjuk
Justin Bieber – mondta nevetve.
- Minden bizonnyal Ő lesz az –
nevettem. – Amúgy nem kéne felhívni valakit, hogy most mi lesz?
-Mrs. Richards nyilván nem
felejtett el minket, hiszen csak két évente szerveznek cserediák programot.
Szerintem valami dolga akadt, majd jön.
- Minél később, annál később kell
suliba mennünk.
- Viszont ha bemegyünk, ott kő
kövön nem marad – tette hozzá. Na igen. A régi sulinkban mi voltunk az
úgynevezett menő lányok. Mindenki felnézett ránk, mindenki a helyünkben akart
lenni és majdnem mindenki félt is tőlünk. Ashley-vel már az utazás előtt
elterveztük, hogy ebben a suliban is mi leszünk a fő szám.
- Ott jönnek a sztárjaid – mondta
Ashley miközben három fiú felé mutatott. A One Direction három tagja száguldott
át a reptéren miközben műmosollyal az arcukon integettek a fotósoknak, de nem
csak a paparazzik vártak rájuk. Amint meglátták őket egy hatalmas lány csapat kezdett
feléjük szaladni sikítozva, papírokkal és telefonokkal a kezükben. Körbevették
a három fiút, akik mindenféle segítség nélkül érkeztek így hát elkezdtek
hátrálni, miközben mindenkinek próbálták aláírni a papírokat. Egyre hátrébb és
hátrébb léptek, míg végül sikeresen rálépett valaki a lábamra.
- Bocsánat... –fördült meg a
göndör hajú fiú aki miután mosolyra húzta a száját ismét megszólalt – Most legalább
kvittek vagyunk amiért nekem jöttél – mondta.
